Lejátszás LejátszásApuskaspeti / Goore - Új hullám

Koktél

Illyés Roland

Új köntösbe öltöztették a megható "Mama kérlek" című klasszikust anyák napjára

Április 27-én debütált a STRAND ALLSTARS, vagyis Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás klipje, amely Bródy János „Mama kérlek” című dalának feldolgozásához készült. Az előadók a STRAND Fesztivál felkérésére fogtak össze azért, hogy a közelgő anyák napja alkalmából több tízezer fesztiválozó nevében mondhassanak köszönetet minden anyukának.

A slágert több mint 40 évvel ezelőtt, 1978-ban írta Koncz Zsuzsának Bródy János, aki gyönyörűségesnek és meghatónak tartja klasszikussá vált szerzeményének feldolgozását. 

Az új verzió felvételének időpontját a koronavírus-járvány miatt le kellett mondani, így a 2020-as „Mama kérlek” a STRAND ALLSTARS tagjainak otthonában, házi stúdiójában készült el, a klipet pedig a STRAND Fesztivál életképeiből és az előadók gyerekkori fotóiból állították össze.

A „Mama kérlek” feldolgozásával azonban nemcsak az anyukádnak mondhatsz köszönetet, hanem az autista gyerekeket egyedül nevelő, hátrányos helyzetben lévő édesanyákat is támogathatod. A MOL és az Együtt az Autistákért Alapítvány ugyanis minden egyes klip megtekintés után 1 forinttal támogatja a kezdeményezést. 

Az eredeti:

És a 2020-as változat:

infó: https://woohoo.hu/, kép: youtube.com

ÁSZF