Lejátszás LejátszásKygo / Parson James - Stole The Show

Zene

Ártatlannak vallja magát az emír

A tanúvallomások ismertetésével folytatódott az Iszlám Állam Magyarországon elfogott emírjének büntetőpere. A vádirat szerint Hasszan Farhud és társai megkínoztak és kivégeztek több mint húsz embert Szíriában.

Ukrajnában fogták el az Iszlám Állam egyik vezetőjét

Al Bara Sisani 2013 óta töltött be magas rangú tisztet a terrorszervezetben. A férfi 2018 nyarán érkezett illegálisan Ukrajnába hamis útlevéllel, ahonnan tovább folytatta a terrorszervezet egy különleges csoportjának a koordinálását.

Továbbra is több tízezer dzsihadista van jelen Irakban és Szíriában

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek továbbra is több tízezer fegyverese van jelen Irakban és Szíriában annak ellenére, hogy az utóbbi időben rengeteg veszteséget és katonai vereséget szenvedett el - közölte a BBC brit műsorszóró kedden az ENSZ legfrissebb jelentésére hivatkozva.

Nem ajánlott mostanában Egyiptomba utazni

A pénteki terrortámadás után ismét nem javasolt a Vörös-tenger partjára utazni. Egyre több jel utal arra, hogy a több mint 300 halálos áldozatot és 130 sérültet követelő robbantás mögött az Iszlám Állam áll.

ÁSZF