Lejátszás LejátszásForrás Rádió

Forrás Café

Fenyvesi Zoltán

Emelkednek az egyetemi és főiskolai ösztöndíjak

Februártól emelkednek az egyetemi és főiskolai ösztöndíjak, mivel az egy főre jutó hallgatói támogatás összege is nőtt - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az MTI-hez eljuttatott videójában. Azt mondta, hogy a 2018. szeptemberi emelkedés után most további 30 százalékkal, 166 ezer forintra nőtt a hallgatói normatíva.

Nyílt napot tartott Tatán a Soproni Egyetem

A piarista rendházban rendezte évindító nyílt napját Tatán a Soproni Egyetem január 17-én. A helyszínen a Benedek Elek Pedagógiai Kar mutatkozott be képzéseivel, az érdeklődők tájékoztatást kaptak a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzési szakról, valamint a szakirányú továbbképzésekről.

Már lehet jelentkezni a főiskolákra, egyetemekre

Az Oktatási Hivatal közlése szerint elindult az általános felsőoktatási felvételi eljárás, tehát a jövő szeptemberben induló alap- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre lehet beküldeni a jelentkezéseket a felvi.hu honlapról elérhető e-felvételi rendszeren keresztül.

Utolsó esély a diploma megszerzésére

Több mint 27 ezer olyan egykori egyetemi, főiskolai hallgatót tart számon az Oktatási Hivatal, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de még nem abszolváltak vagy elhalasztották az államvizsgát - írja a Magyar Idők szerdai száma.

ÁSZF