Lejátszás LejátszásForrás Rádió

Forrás Café

Fenyvesi Zoltán

Ha nincs élesztő a kenyér sütéshez: így készíts és etess kovászt

Bobek Mónika háziasszony, családanya, aki 1 éve maga süti otthon a család kenyerét, méghozzá kovásszal. 

Lassan egy éve süt otthon kenyeret kovásszal Bobek Mónika háziasszony, családanya, aki Varga Lillának elárulta a kovász készítésének és etetésének titkát, sőt tuti kenyér receptekkel is szolgált.

Úgy egy évvel ezelőtt egy ismerőse hozott Mónikának egy kovászos kenyeret, amit megkóstolva egyből visszaidézte gyerekkorát, azt az ízt, amit már régóta keresett – mesélte Lillának. Elhatározta, hogy ezt az ízt megmutatja gyerekinek is.
Bár ekkor még kapta a kovászt, azóta persze készít otthon is. Ehhez egy dunsztos üvegbe kell egyenlő arányban összekeverni lisztet és vizet, majd lezárva 24 órán át állni hagyni szobahőmérsékleten.

Hogy aztán miként lehet ebből kivenni kovászt, hogy kell etetni, esetleg pihentetni – ezt mind részletesen mondja el Mónika, aki az interjúban még bevált kenyérrecepteket is elárul.

 

ÁSZF