Lejátszás LejátszásForrás Rádió

Forrás Charter

Zimmerer Tamás

Most hétvégén lesz a III. Tatabányai Sörfesztivál

A programot június 19. és 21. között rendezik meg az Árpád téren és a Megyeháza parkolóban. A sörök mellett számos koncert, előadás szórakoztatja majd a közönséget.

Fellép többek mellett az EDDA, a Ladánybene 27, a Honeybeast, Szabó Leslie, valamint Korda György és Balázs Klári. Az idei évben is találkozhatnak stábunkkal, pénteken este a Forrás Rádió nyereményének sorsolására is sor kerül. A program miatt forgalomkorlátozás lesz:  a Megyeháza parkolót június 17-én, szerdán 20 órától június 23-én, kedden 14 óráig, valamint a József Attila Megyei és Városi Könyvtár épületétől a Fő tér - Béla király körtér, Hotel Árpád előtt található útkereszteződésig terjedő szakaszát június 18-án, csütörtökön 5 órától június 22-én, hétfőn 14 óráig lezárják. Az útlezárás helyi buszjáratok útvonalát is érinti.

A részletekről Juhász Ildikó, a Tatabánya Pont rendezvényszervezője és Szutter Levente, a Tatabánya Pont vezetője mesélt rádiónknak:


ÁSZF