Lejátszás LejátszásDADDY YANKEE / SNOW - Con Calma

Zene

"Átlátszó víz legyen" – Cseh Tamás est Tatabányán

Cseh Tamás estet rendeznek Tatabányán a József Attila Művelődési Házban. A Ma, vagyis a Művészet Alsógallán programsorozat részeként megvalósuló előadás szeptember 14-én, szombaton 17 órakor kezdődik. A program ingyenes.

Hegyi Norbert és Joós Tamás - a két előadó - 2013-ban határoztak úgy, hogy Cseh Tamás születésének 70. évfordulójára "Átlátszó víz legyen" címmel egy emlékestet készítenek. Az est az Ascher Oszkár Színházban elkészült, ott is mutatták be, az azóta eltelt hat év alatt több mint 90 alkalommal láthatta a közönség az ország különböző településén és Budapest számos kerületében. Az idén lett volna 75 éves Cseh Tamás és halálának 10. évfordulójára emlékezünk 2019-ben. A műsor talán ezért is aktuális, hisz olyan nemzedékeken átívelő hatása volt a Cseh-Bereményi – és ne felejtsük Csengey Dénes szövegeire írt dalokat sem -, amely ritka a magyar zenei életben. A műsor az egyik legautentikusabb előadásban mutatja be a közönségnek Cseh Tamás dalait.

ÁSZF