Lejátszás LejátszásAWS - Éjjeli tánc

Zene

Szőnyi Ferenc élete egyik legnagyszerűbb évén van túl

Fantasztikus éven van túl Szőnyi Ferenc, aki több versenyen is eredményesen szerepelt tavaly, egyebek közt a világon egyedüliként, másodszor is teljesítette a 480 kilométeres The Hell Race nevű kihívást és elsőként teljesítette a tízszeres távú Ironman megmérettetést New Orleansban. Idei célja, hogy megnyerje az ultratriatlon versenysorozatot és újra világbajnok legyen.

Mozgalmas éven van túl Szőnyi Ferenc, csak versenyeken mintegy 2700 kilométert kerékpározott és 2000 kilométert futott le. A komáromi ultratriatlonista a 40-es éveihez közeledvén kezdett sportolni, és hamar rájött, hogy a hosszútávfutásban, és hosszabb kerékpártávokon tud kiemelkedően jól teljesíteni. 2008-ban első kétszeres Ironman versenye előtt egy hónappal még úszni is alig tudott, szinte teljesen ismeretlen volt a hazai mezőnyben, azonban még abban az évben harmadikként ért célba a Mexikóban megrendezett tízszeres Ironman versenyen.

A következő évben többször is szépen teljesített, majd 2010-ben már a hússzoros Ironmanen lett világbajnok, 2013-ban pedig harminc napon át harmincszor teljesítette az Ironmant, és lett vb-ezüstérmes. – Fantasztikus év volt a tavalyi, amely igazából már 2017 de­cemberében elkezdődött, amikor Izlandon teljesítettem a 24 órás Spartan Race-t, amely érdekes környezetben egy rendkívül nagy kihívás volt számomra – mesélte Szőnyi Ferenc. Az ultratriatlonista hozzátette: emellett februárban nekivágott és teljesítette a világ egyik legnehezebb terepfutó versenyét Argentínában, augusztusban Svájcban megnyerte az ötszörös, novemberben pedig New Orleansban a tízszeres Ironman versenyt, valamint a világon egyedüliként, másodszor is nekivágott és ismét célba is ért a 480 kilométeres The Hell Race nevű erőpróbán a Himalájában.

Elmondása szerint a tízszeres távú Ironman megmérettetés volt számára tavaly a legnehezebb, a szokatlan körülmények miatt. Szőnyi Ferenc tavaly egy rangos elismerést is átvehetett, hiszen Balog Zoltántól az emberi erőforrások korábbi miniszterétől a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta meg március 15-én. – Ez, mint egy diplomaként függ a sportpályafutásom elismerésekét a falamon – emelte ki Szőnyi Ferenc. A komáromi kiválóság idei naptára is extrém kihívásokat tartogat.

– Most januárban egy normál Ironman versenyre készülök Izraelbe, ami egy kemény megmérettetés lesz. Emellett márciusban, Amerikában egy dupla triatlon is tervben van, áprilisban szintén Amerikában egy száz mérföld körüli terepfutó versenyen is szeretnék részt venni és az év top versenye az úgy néz ki, hogy a The Hell Race nevű erőpróba lesz a Himalájában harmadszor – fogalmazott. Kitért arra is, hogy augusztusban, Svájcban egy tízszeres Ironman is szerepel a naptárában, valamint az év utolsó nagy versenye Mexikóban lesz, ahol vagy a tíz- vagy a húszszoros távon állna rajthoz. – Idei célom, hogy az ultratriatlon versenysorozatot megnyerjem, szeretnék újra világbajnok lenni. Ezek egyelőre álmok, nagyon sok munka és versenyfelkészülés áll addig előttem – emelte ki Szőnyi Ferenc.

infó: kemma.hu, kép: kisalfold.hu

ÁSZF