Lejátszás LejátszásAlessia Cara - Scars To Your Beautiful

Zene

Győzni szeretne a Komárom hazai pályán

Hazai környezetben lép pályára vasárnap a Komárom VSE együttese, amely a tavaszi idényben jól szereplő FC Nagykanizsa csapatát fogadja a Molaj Sporttelepen.

Tovább növelné pontjai számát az NB III-as bajnokságban a Komárom VSE gárdája, amely vasárnap hazai környezetben fogadja az FC Nagykanizsa együttesét. Bozsik Péter csapata huszonöt forduló után, tizenegy győzelemmel, négy döntetlennel és tíz vereséggel a tabella 5. helyén áll, egy ponttal megelőzve a nagykanizsaiakat.
Bozsik Péter a mérkőzés előtt elmondta a Helyi Híradóknak, hogy megpróbálnak hasonló játékot játszani, mint a Pápa ellen.
„A múlt hétvégén nagyon jól működött a mezőnyjátékunk. Amin javítanunk kell a Nagykanizsa ellen, az a hatékony befejezés, hiszen a helyzetkihasználásunk nem volt meggyőző” – tette hozzá a vezetőedző.
A csapat dolgát nehezíti, hogy Végh Tibor és Koronczai Benjamin sem bevethető hétvégén, így még nem állt össze a tréner fejében a kezdő tizenegy.
„A tavaszi szezonban szépen szerepelt a Nagykanizsa, így nem lesz egyszerű dolgunk. Azonban mindenképpen nyerni szeretnénk, amiért mindent meg fogunk tenni” – emelte ki Bozsik Péter. A találkozó, amelyre ingyenes a belépés, vasárnap 17 órakor kezdődik a Molaj Sporttelepen.

kép és infó: komaromhirado.hu

ÁSZF