3-2-re maradt alul a zöld fehér együttes a svájci Young Boys otthonában a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első mérkőzésén. A visszavágót jövő kedden rendezik…
A tanévkezdés közeledtével az iskolákban is lehetőség lesz a 12 évnél idősebb diákok oltására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Eddig már csaknem 200 ezren…
Mától adhatják le igénylésüket azok a kistelepülési önkormányzatok, amelyek támogatást szeretnének kapni rendezvényeik megvalósításához – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-vel.…
A második negyedévben a gazdaság visszatért a járvány előtti teljesítményhez – kommentálta Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó a csaknem 18 százalékos GDP-növekedést jelző statisztikai adatokat. Kiemelte:…
Tíz sportágban és 81 versenyszámban szerepelnek magyar sportolók a jövő kedden kezdődő tokiói paralimpián, melyen lesz olyan nap, amikor akár 12 számban is lehet magyar…
A járőrök az M1-esen, Bábolna térségében igazoltattak egy férfit, aki – mint az később kiderült – nem sokkal előtte egy helyi idős asszonytól több százezer…
Három ütemben 2,6 milliárd forintból újul meg a csatkai zarándokhely – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Komárom-Esztergom megyei településen.…
Rendben zajlik a koronavírus elleni harmadik oltások beadása Komárom-Esztergom megyében – fogalmazott a megyei kormánymegbízott. Kancz Csaba közölte, hogy lehet időpontot foglalni az oltópontokra, és…
A MÁV közlése szerint a vonatok csütörtökön a pénteki, 20-án a szombati, 21-én az ünnepi, 22-én már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek. A Volánbusz…
Pályázati és kormányzati támogatásból, mintegy 37 millió forintból az év végére készülhet el a személyfelvonó és egy akadálymentes vizes blokk – olvasható Oroszlány honlapján. Korábban…