Lejátszás Lejátszás/ GIGI D`AGOSTINO - In My Mind

Délutáni Csúcs

Sándor Szilvia

Mihamarabb vissza akarnak térni a Holdra és ott is maradnának az amerikaiak

Az Egyesült Államok mihamarabb újra embert akar küldeni a Holdra, immár állandó jelleggel és magán űripari vállalkozások bevonásával – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA igazgatója csütörtökön Washingtonban egy sajtóbeszélgetésen.

Az igazgató fontosnak nevezte, hogy a lehető leggyorsabban visszatérjenek a Holdra, „és ezúttal ha odarepülünk, ott is maradunk” – fogalmazott, hozzátette: „Nem fogunk zászlókat és lábnyomokat hátrahagyni, majd hazatérni, hogy aztán 50 évig vissza se menjünk”

Szavai szerint „a világ összes többi országától eltérően” az Egyesült Államok tartós holdprogramot tervez, olyat, amelynek keretében rendszeresen jönnek-mennek az embert szállító űrhajók.
Az igazgató szerint 2028-ig tervezik a visszatérést a Holdra, ennek előkészületeként 2024-ig személyzet nélküli űrjárművet küldenek oda, az eszköz megtervezésére már pályázatot is hirdettek a gombamód szaporodó magán űripari cégek számára. A visszatérés felgyorsítását Donald Trump elnök is támogatja, aki a Holdra szállások felújítása mellett direktívát írt alá 2017 decemberben egy emberi utazásra is tervezett Mars-misszió megvalósításáról is, lehetőleg a 2030-as években.

infó: hirado.hu

ÁSZF