Lejátszás LejátszásZagar - Wings Of Love (feat. Underground Divas)

Zene

Újabb cég települt be a komáromi ipari parkba

Újabb, a másodlagos gyártásban szerepet játszó cég települt be a dél-komáromi ipari parkba. Az Autoneum hő- és hangszigetelőket készít az autóipar számára.

"Több lehetséges helyszínt is megnézett a svájci érdekeltségű Autoneum. Végül a zöldmezős beruházás és az épülő Duna-híd miatt választották Komáromot. 2011-ben sokan támadtak bennünket azért, mert a válság idején megvalósítottuk a zöldmezős beruházásunkat az ipari parkban, de az idő minket igazolt" – mondta Dr.Molnár Attila azon a sajtótájékoztatón, ahol az Autoneum dél-komáromi ipari parkba településéről esett szó. A svájci érdekeltségű Autoneum Európa száz legnagyobb beszállítójának egyike, már 25 országban jelen vannak. Komáromban hő- és hangszigetelőket gyártanak majd a gépjárművek számára. Az első ütemben éves szinten 500 ezer autó kiszolgálására lesznek képesek, ezt a számot idővel 1 millióra szeretnék emelni. A cég jelenleg 150 munkavállalót foglalkoztat. A munkahelyteremtés mellett jelentős lesz az az összeg is, amit helyi adó címén fizetnek majd be. A sajtótájékoztatón a térség országgyűlési képviselője, Czunyiné dr. Bertalan Judit azt emelte ki, hogy míg Magyarország Közép-Európa autógyártási központja lett, addig Komáromban úgynevezett másodlagos gyártóközpont jött létre, ahol világvezető csúcstechnikákat gyártó és beszállító cégek telepedtek meg.

(Kép: bumm..sk)

ÁSZF