Lejátszás LejátszásTamáska Gabi - Előben jobb

Forrás Charter

Zimmerer Tamás

Regényes körülmények között érkezett a Szent Korona Komáromba

Elek József trombitaszólójával nyílt meg a Szőnyi Alkotóműhely tárlata február 24-én a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A kiállítás témája a Szent Korona Komáromba érkezésének és V. László születésének 580. évfordulója volt.

1440. február 21-én és 22-én sorsfordító történelmi események helyszínévé vált Komárom. Regényes körülmények között megérkezett a Szent Korona Komáromba, és világra jött az egyetlen magyar földön született Habsburg-házi király, V. László.  A fordulatos eseményről IDE kattinva bővebben is olvashattok!

Hajnal Dóra önkormányzati képviselő, a Humán ügyek bizottságának elnöke nyitóbeszédében kiemelte, a Szőnyi Alkotóműhely életében kéz a kézben jár a hazaszeretet és a teremtőerő. Hangsúlyozta, köszönet illeti a művészeket, mert alkotóképességükkel, tehetségükkel éltetik a magyar történelmünket. Műveiken keresztül ráébresztenek, megmutatnak, emlékeztetnek és motiválnak: legyünk büszkék múltunkra, elődeinkre, magyarságunkra, komáromiságunkra.

A kiállítás alkotói:

Aranyosiné Lőrinc Ágnes, Sánta Csabáné, Mészáros Gitta, Andruskó Zsuzsanna, Hornig Rudolfné, Semsei Lászlóné, Balogné Bujdosó Ildikó, Bencsics Andrea, Nagy Éva, Pap Éva, Pintér Andrea és Bartók Éva.

A képek alatt olvasható szöveget Kottanner Jánosné emlékiratai és Baranyai József írásai alapján Rabi Lenke állította össze.

A kiállítás március 11-ig tekinthető meg.

kép: https://dunamente.blog.hu/

ÁSZF