Lejátszás LejátszásVIZE / Alan Walker / Leony - Space Melody

Forrás Charter

Zimmerer Tamás

Felkészültek a télre Komáromban

Az előrejelzések szerint november végén már megérkezhet az első hó. Komáromban, Szőnyben és Koppánymonostoron összesen mintegy 120 km utat, valamint 30 km járdát és kerékpárutat kell tisztán tartani.

Az utak téli karbantartását nemcsak saját gépekkel és fizikai dolgozókkal, hanem alvállalkozók bevonásával végezzük – mondta el Neuvirth Imre, a Városgazda Kft. ügyvezető igazgatója, aki hozzátette; 10 – 12 nagy teljesítményű géppel rendelkeznek, valamint 30 fős állandó állománnyal, akik a téli feladatellátásban naprakészen vesznek részt. Az időjárási előrejelzéseket folyamatosan figyelik és amennyiben a lehullott hó mennyiség meghaladja majd az 5 cm-t, egy órán belül tudnak a gépekkel reagálni és rendbe tenni az utakat, utcákat, járdákat. A közutakon útszóró sót használnak, a kerékpárutakra és a járdákra pedig kalcium-klorid granulátum kerül, amely környezetbarát, így a zöldfelületet sem károsítja. A járvány a felkészülés idején nem okozott fennakadást és bíznak abban, hogy a konkrét munkavégzést sem fogja majd akadályozni.

 

fotó: komarom.hu

 

ÁSZF