Lejátszás J Balvin / Willy William - Mi Gente

Forrás Charter

Zimmerer Tamás

Elnökségi ülést tartott az Által-ér Szövetség Tatán

Az aktuális napirendi pontok között szerepelt egy tájékoztató az Által-ér Szövetség partnerségével megvalósuló pályázatokról.

A témával kapcsolatban Musicz László szakmai igazgató elmondta: egy szlovák-magyar határon átnyúló pályázati program keretében sikerült elnyerni a szövetség eddigi történetének legjelentősebb összegét, melyet a Gerecse Natúrpark fejlesztéseire fognak fordítani 100 millió forint értékben. A fejlesztések során a következő két évben a Gerecse Natúrparkot érintő 29 település határában „natúrpark-kapukat” építenek majd, négy nyelvű információs pontokat létesítenek, kiadnak egy fotóalbumot is a parkról, valamint környezeti nevelési projekt, és eszközbeszerzések szerepelnek a tervek között. 2017-ben az Által-ér Szövetség feladatainak nagy része a Natúrparkhoz kapcsolódott, és folytatódott az Öreg-tó – Által-ér program újabb ütemének előkészítése is, többek között iszapvizsgálattal, valamint engedélyezési tervek elkészítésével.