Lejátszás LejátszásDér Heni - Ég Veled

Magyaróra

Sándor Szilvia

Három napos hétvége: vasárnapra elérjük a 20 fokot

Biztos sokan emlékeznek a tavalyi évre, amikor a március 15-i hosszú hétvége meglehetősen zord idővel, ónos esővel és hóviharokkal zárult. Jó hír, hogy idén ettől nem kell tartani, délnyugatira forduló áramlással egyre enyhébb, kezdetben nedvesebb, majd szombat délutántól szárazabb légtömegek érkezése valószínű, így a 3 napos hétvégén egyre magasabbra emelkedik a hőmérséklet, vasárnapra többfelé elérjük a 20 fokot.

Nemzeti ünnepünk hajnalán többfelé várható eső, majd napközben nyugat felől felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, de elszórtan egy-egy zápor továbbra is kialakulhat. Délután nyugat felől egy melegfront hatására újabb felhősödés kezdődik, este nyugaton ismét csapadékosra fordul az idő. A nyugati-északnyugati szél sokfelé erős, a Dunántúlon viharos lehet. Megkezdődik a felmelegedés, délután 9-15 fokot mérhetünk.

Szombat hajnalban, reggel ismét több helyen kell készülni esőre, majd napközben az esőfelhők északkelet felé távoznak, délután délnyugat felől csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet. A nyugatias szelet élénk, többfelé erős lökések kísérhetik. Napközben délen, délnyugaton már elérhetjük a 15-20 fokot, máshol még 9-14 fok lehet jellemző.

A hét utolsó napja is többfelé szeles lesz, a déli-délnyugati irányú légmozgás főként a Dunántúlon erősödhet meg nagy területen. Ugyanakkor országszerte napos, száraz időre van kilátás, tovább erősödik a nappali felmelegedés, többfelé elérjük a 20 fokot, délen 21-22 fok is lehet.

A meleg idő a jelenlegi számítások szerint nem lesz tartós, úgy tűnik, Sándor és József hideget hoznak zsákjukban.

forrás: idokep.hu

ÁSZF