Lejátszás LejátszásDeniz / Orsovai Reni - Másként Látom

Magyaróra

Belföld

38 milliárd forintot kapnak a fiatal gazdák induló támogatásként

Több mint háromezer fiatal gazda összesen 38 milliárd forint támogatást nyert el induló gazdaságának fejlesztéséhez a Fiatal gazda programban ötödik alkalommal kiírt pályázat keretében - ismertette a most lezárult pályázat eredményeit a Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Terrorista fedőszervezet tagja a tömegzavargás egyik gyanúsítottja

A Szegedi Járásbíróság egy hónapra nem jogerősen elrendelte kedden annak a 39 éves szír férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint a röszkei közúti határátkelőhelyen kialakult tömegzavargás egyik irányítója volt - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t.

Tényleges életfogytiglan a banda két tagjának

Jogerősen tényleges életfogytiglant kapott az öt idős ember meggyilkolásával vádolt banda két tagja. A Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatával hat vádlott esetében lényegében helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntését, amely így jogerős lett.

Nem közeledtek az álláspontok

Nem közeledtek az álláspontok a migrációs válság megoldásáról a visegrádi négyek és az unió nyugati tagállamai között - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Roham indult az uniós pénzekért

A kis- és középvállalkozások megrohamozták a termelési kapacitások bővítésére kiírt uniós pályázatot, amelyet alig két hónap után felfüggesztettek, mert kimerült a keret - írja a Világgazdaság.

ÁSZF