Győrben ad ingyenes koncertet az egészségügyi dolgozók tiszteletére Plácido Domingo spanyol operaénekes. A világsztár augusztus 6-án a Győri Filharmonikusokkal lép színpadra. A művész azt mondta,…
Érdemes lesz az eget kémlelni. Megindul az idei csillaghullás szezon, a Perseidák. A NASA adatai szerint minden évben július 14. és augusztus 24. között látható…
A minap hirdették ki az egyik legrangosabb televíziós díjak jelöltjeit, köztük Rév Marcellt, aki az Eufória című sorozat egyik epizódjának operatőri munkája miatt esélyes az…
A mozik újranyitása után a mostani volt az első hétvége, amikor egy film újra normális bevételt hozott. Több mint 150 millió forintnyi bevétele volt a Fekete…
A walesi hercegnő életéről szóló Spencer című drámát Kristen Stewart főszereplésével láthatja a fesztivál közönsége, de a mozikba csak jövőre kerül, Diana halálának 25. évfordulójához…
Az utóbbi időszakban több, bántalmazással is megvádolt híresség egy 2019-es ügy miatt adta fel magát – akkor állítólag összetűzésbe került egy operatőrrel egy koncerten, emiatt…
Jövő januárban Samuel L. Jackson amerikai színész, Liv Ullmann norvég színésznő és Elaine May író-rendező is Oscar-életműdíjat kap, míg a szintén amerikai színész, Danny Glovert Jean Hersholt…
A szemlét négy világhírű filmes együtt nyitotta meg. Bong Dzsun Ho dél-koreai rendező, akinek Élősködők című vígjátéka nyerte el a fődíjat az előző fesztiválon. Jodie…
A hazai háztartások 88 százalékában van internet-hozzáférés, a 16–74 évesek 79 százaléka pedig naponta barangol a neten. Az uniós állampolgárokhoz képest többen vagyunk fent közösségi…
Újabb őrület terjed a neten: Orrba dugott fokhagymával kúrálják a megfázást a fiatalok, erről pedig képet, videót és persze tapasztalatot is megosztanak. Állítólag pár perces…