Befejezi pályafutását Varga Dénes, a Ferencváros olimpiai bajnok vízilabdázója. Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a 37 éves klasszis jelenleg százszázalékig a párizsi…
Nem változott a magyar férfi kézilabda-válogatott kerete: Chema Rodríguez szövetségi kapitány ugyanazzal a húsz fővel kezdi meg a felkészülést, akik kiharcolták a kijutást a nyári,…
Budapest rendezheti meg 2026 szeptemberében az első atlétikai világdöntőt, mely a szezon csúcseseménye lesz. A hírt Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke jelentette be hétfőn…
További három évig, 2027-ig Budapest ad otthont a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének – jelentették be pénteken. A legrangosabb európai kupasorozat végjátékát tíz éve…
Komoly erősítésekkel várja az új idényt a női kézilabda NB I-be feljutott Esztergomi Vitézek együttese, amelyet Elek Gábor már vezetőedzőként irányít majd. A korábbi szövetségi…
Szenzációs idény, fantasztikus végkifejlettel. Így lehetne jellemezni az elmúlt hónapok történéseit az esztergomi női kézilabdázóknál. A tavaly nyár óta Elek Gábor szakmai igazgató és Karvalics…
A csütörtöki tatabányai közgyűlésen döntöttek Gál Csaba önálló képviselői indítványáról, mely a küzdőcsarnok Csernoviczki Éva cselgáncsozóról történő elnevezéséről szól. Gál Csaba Csernoviczki Éva sportteljesítményét, példamutatását…
Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az UEFA döntése értelmében. Magyarország története során először adhat otthont a klubfutball legrangosabb mérkőzésének,…
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a mai…
Megvédte bajnoki címét az Esztergomi Vitézek rögbicsapata. A Budapest Rögbi Centerben rendezett CEVA Rugby Final2024 elnevezésű szombati esemény fináléjában a Budapest Exiles RFC csapata és…