Jóváhagyta a Moderna vakcina vészhelyzeti alkalmazását az Egészségügyi Világszervezet. A WHO korábban a Pfizer/BioNTech, az AstraZeneca Indiában és Dél-Koreában gyártott vakcináját, valamint a Johnson &…
A Carnivac-Cov elnevezésű állatvédő oltóanyagból első körben 17 ezer adagot adott ki az orosz Szövetségi Állategészség-védelmi Központ, mely a koronavírus-fertőzés elleni első állatvakcina a világon.…
Horvátország könnyít a koronavírus-járvány miatti beutazási feltételeken, és már egy oltással is engedélyezi a határátlépést – közölte a horvát belügyminiszter. Azok az európai uniós állampolgárok,…
Bármelyik pillanatban jóváhagyhatja a WHO a Sinopharm vakcina sürgősségi felhasználását. Ez tulajdonképpen egy ajánlás, ami megerősíti, hogy biztonságos és hatásos a kínai oltóanyag – hangzott…
Közlésük szerint az a cél, hogy a beoltottságot igazoló dokumentum megkülönböztetés nélkül biztosítsa a szabad mozgást Európában. Rögzítették egyben azt is, hogy az igazolványok nem…
Legalább 17 országban van jelen a koronavírus indiai variánsa, amely vélhetően felelős az Indiában kialakult egészségügyi válságért – közölte az Egészségügyi Világszervezet. A mutáns Nagy-Britanniában,…
Jól vizsgáztak a betanított romániai rendőrkutyák, a közlemény szerint százszázalékos pontossággal beazonosították a koronavírusos szagmintákat. A projektre tavaly szeptemberben választottak ki öt német és egy…
A ragadozó eszmei értékét 3 ezer euróban, mintegy egymillió forintban szabták meg. Ez azt jelenti, hogy tilos a farkas vadászata, befogása, otthoni tartása vagy tenyésztése…
Az egykori szovjet tagköztársaságban 1986. április 26-án következett be a csernobili atomerőmű katasztrófája. Az erőmű reaktorában egy elrontott teszt miatt következett be robbanás, amit azóta…
Per indítását fontolgatja az Európai Bizottság az AstraZeneca gyógyszergyártó ellen – jelentette a Reuters hírügynökség. A brit–svéd vakcinát kifejlesztő cég ugyanis az előzőleg vállalt vakcinamennyiségnek…