Miért fontos felkészíteni a gyerekeket az iskolára? Miben segíthet az Áthidaló Iskola Előkészítő Program? Ez derült ki a mai Caféból, amelynek Pincz Petra és Gubicza…
Bemutatták Magyarország Tortáját. Minden évben, az államalapítás ünnepére választják meg az ország tortája címet viselő édességet, mely 2021-ben Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja, a „NAPRAFORGÓ”…
Ma reggel Dzsúdló (Juhász Marci) ébredt velünk. Telefonon faggattuk a Fonogram-díjas előadót.
Miért rúgott alá Dávid az egyik koncerten Krisznek? Melyik dal után kapták a legnagyobb savazást a kommentekben? Hogyan került Krisz egy lánykórusba? Hasonlóan fajsúlyos kérdéseket…
A tatabányai Dopaminz már ténylegesen zenekar lett. A banda ötletgazdájával, Téglás Bencével és dobosával, Mezősi Balázzsal beszélgettünk. Hoztak új dalt is, a Gyufaembert!
Hatodik alkalommal rendezik meg a Neszmélyi Borünnepet Tatán. Idén különleges helyszínen, az Esterházy-kastély udvarán kóstolgathatják a vendégek a borvidék ízeit. Az esemény kapcsán Ízing László…
Roland eddig nagyon nem szerette Hesz Ádám „Mono vagy sztereó” című dalát. Ezt pedig el is mondta Ádámnak, aki ennek örömére nemcsak élőben zenélt a…
A Monostori Erődben most hétvégén lesz egy 1882-es Jókai regény alapján színpadra álmodott darab, a Szeretve mind a vérpadig ősbemutatója. A darab kapcsán vendégünk volt…
Legújabb daluk, a Disco pápa kapcsán látogatott el a Forrás Caféba az AK26 formáció egyik fele, Giaj. A rapper azt is elárulta, miért hívja néha…
A Happy Gang slágerének újraértelmezése, a „Sokáig voltam távol” 2021-es verziója a Light Session mai műsorában debütál. A közös munkáról Cory és Spy The Ghost…