Ma reggel a tatabányai Bárdos László Gimnázium diákjai látogattak el hozzánk, akiket beavattunk a rádiózás rejtelmeibe.
Ma reggeli vendégeink Gurszky Gergő és Kertész Zsolt volt, az MVM-OSE Lions csapatából, akik az utánpótlás elmúlt szezonjáról beszéltek. Kiemelték: fontos, hogy minél több helyi…
Most hétvégén érkezik Komáromba a Food Truck Show! Az ország mozgó étterme egy időben és egy helyen mutat be minőségi ételeket és italokat kínáló, mozgásra…
,,A lelkünk együtt csavarog” címmel jelent meg Mészáros Tamás új dala, amit ma reggel mutatott be a Forrás Caféban. Az interjút itt hallgathatjátok vissza: A…
Ismét jól szórakoztunk ma reggel a Forrás Caféban! Pácz Viki és Valtner “Mályki” Miklós látogatott meg minket, akik fantasztikus humorukkal tették még színesebbé az adást.…
Világsztárokkal dolgozott együtt Husz Fédra! Ő készítette el a Måneskin együttes sminkjét a budapesti koncertjük előtt. Élményeit ma reggel a Forrás Caféban osztotta meg Rolanddal…
A Szieszta mai vendége Rúzsa Niki, aki szerényen azt mondta, hogy inkább a dalok szövegi részéhez ért, de valójában a saját dalainak zenéje is hozzá…
A szezon utolsó hazai meccsére készül a MOL Tatabánya KC. Erről beszélgetett ma reggel Illyés Roland és Hornyák Bence. A mérkőzés május 19-én, pénteken este…
Fenyvesi Zoli ma reggeli vendégei Klemencz-Gottfried Nikoletta (elnök) és Szőlősi-Ordacsi Zsuzsanna (alelnök) voltak, a Mindenkit Illet a Mozdulat Alapítványtól. Ők rászoruló, állami gondoskodásban élő SNI…
Zsigmonddal az idei megyei Príma díjátadó gáláról beszélgettünk. Jelenleg a jelöltállítás zajlik, mihelyt nyilvános lesz a lista, indulhat a közönségszavazás is. Maga a Príma Gála…