Átadták Tatán a felújított Esterházy-kastélyt; a több évig tartó korhű rekonstrukció a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) beruházásában összesen 2,4 milliárd forintból valósult meg…
Súlyos baleset történt Oroszlány és Csákvár között, Kőhányás közelében még pénteken este – olvasható Oroszlány honlapján. Egy szarvas ugrott ki az autó elé – ez…
Biztosította harmadik helyét a Grundfos Tatabánya a férfi kézilabda NB I-ben, szombaton ugyanis 36-18-ra győzött a sereghajtó, és már kiesett Orosháza otthonában. A Tatabánya hetedszer,…
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy személygépkocsi lesodródott az útról, majd fának ütközött. A sofőr tovább haladt, a 42 éves utasa rosszul lett a…
Hernádi Ádám Esztergom polgármestere közösségi oldalán jelentette be, hogy, bár keddtől a parkolóautomatákat üzembe helyezik, és újra fizetős lesz a parkolás, a parkolóőrök két hétig…
Átadták a KOMBIbike kerékpárkölcsönző rendszert, amelynek járműveit öt szlovák és négy magyar településen lehet használni. Egyidejűleg átadták a Bringapark Program részeként az ország legnagyobb kerékpáros…
Átadták a 700 lakosú Kerékteleki megújult iskoláját- közölte a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Az elsősorban energetikai megtakarítást jelentő fejlesztést főként a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program…
98 millió forintos plusztámogatás érkezik az ökoturisztikai központ létrehozására a korábban megítélt ötvenmillió Ft-os TOP-támogatás mellé. Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, a létesítmény…
Ködmön Adrián után nyomoz a rendőrség. A 16 éves fiú április 7-én tűnt el. A 180 centiméter magas, kék szemű, festett rövid hajú, vékony testalkatú…
Május 14-én egy szlovák nő holttestére bukkantak Esztergomban, egy vízelvezető árokban. Alig egy órán belül elfogták a 24 éves, szintén szlovák tettest, akiről nem sokkal…