A legtöbb nagyváros szennyvizében alacsony, illetve csökkenő tendenciát mutat a koronavírus örökítőanyaga. A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb vizsgálata szerint sehol nem emelkedik a koncentráció, így…
A Magyar falu program keretein belül félmilliárd forintot meghaladó költséggel újjáépül a Bajt Tatával összekötő, kétkilométeres útszakasz – mondta el a település polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.…
A jó idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg Komárom-Esztergom megyében. A járőrök május 30-án tartottak egész napos ellenőrzést. Délelőtt Kisbér területén, a 13-as és…
A bencés apátság egykori épülete az Oroszlányt és Pusztavámot összekötő út menti erdőben várja a látogatókat. Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető…
Átadták az újjáépített és kibővített József Attila Megyei Könyvtárat, a Modern városok programban elvégzett beruházás összege megközelítette a három milliárd forintot. A felnőtt könyvtár a…
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai fogták el a gyanúsítottat. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint április óta többször bántalmazta és fenyegette élettársát a közös lakásukban.…
Az „Oroszlányért” vésetű aranygyűrű kitüntetésre, az „Oroszlányért” kitüntető díszoklevélre és az Oroszlány város Díszpolgára címre lehet javaslatokat tenni. A címekkel azokat a helyi, vagy helyben…
Dombay Gábor áll majd rajthoz a mintegy 246 kilométeres ultramaratoni futóversenyen Görögországban. A nem mindennapi versenyt 1983 óta rendezik meg minden évben, ahol a futók…
Sikeresen zárult a mÉrtékadó Nők Társaságának nőket segítő pályázata Tatabányán. Csaknem 200 millió forintot nyertek az Európai Szociális Alapból, hogy az elmúlt három évben a…
Több év fegyházra ítélte a Tatabányai Törvényszék a sertéstelepen kannabiszt termesztő drogkereskedőket. Egyikük 6 év 6 hónap, míg a másik vádlottat 5 év fegyházbüntetést kapott,…