Szeptember 11-ig kell tehát leadni az iskolában írásbeli nyilatkozatukat. Bár későbbi életkorban is be lehet adatni a vakcinát, de akkor már önköltséges, ráadásul 15 év…
Lezárult a minden eddiginél átfogóbb nyári élelmiszerbiztonsági ellenőrzés – közölte az Agrárminisztérium. Több mint 800 egységben fordultak meg a szakemberek és több mint 200 termékminta…
Nagyot lépett előre a magyar labdarúgó-válogatott, miután hátrányból fordítva 2-1-re győzött Szerbia vendégeként tegnap az Európa-bajnoki selejtezősorozat rangadóján, így megerősítette vezető helyét a csoportban.A belgrádi…
Az elmúlt évben a globálisan feljegyzett informatikai támadások csaknem 19 százaléka adathalász incidens volt, ez az arány azonban 2023 első három hónapjában jelentősen, 37,5 százalékra…
Péntektől Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon, egyben a harmadik legidősebb élő olimpikon. Az 1921. január 9-én született ötszörös olimpiai bajnok…
A hollywoodi filmgyártás magyar alapítóiról készül dokumentumfilm: a Fox vs. Zukor – Egy hollywoodi történet című egész estés alkotás a Paramount stúdiót alapító, ricsei születésű…
Magyarországon 2010-hez képest mostanra mintegy 90 százalékkal nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, megháromszorozódott azoknak a településeknek a száma, ahol ez az ellátás igénybe vehető –…
A bűnözők a kibertérben egyre inkább a fogyasztók megtévesztése, érzelmi manipulációja révén érnek célt, ezért erősíteni kell az ügyfelek pénzügyi tudatosságát, fel kell készíteni őket…
Uniós szabályok alapján mostantól jelölni kell a tápértéket és az összetevőket. Az energiatartalmat 100 ml-re kifejezve kell közölni a csomagoláson vagy a címkén, azonban az átlagos tápérték…
Vidéken 30 millió forintból, a fővárosban pedig 40 millió forintból vásárolható élhető méretű ingatlan – közölte értékesítési adatai alapján az egyik ingatlanokkal foglalkozó cég. Az…