Egy 15 éves fiút fogtak el a rendőrök a csütörtöki, 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében zajló nyomozás során pénteken – közölte Kész-Varga Mónika rendőr alezredes,…
A januártól elérhető munkáshitel az első államilag támogatott, kamatmentes hitel, mely a dolgozó fiataloknak segít az életkezdésben – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM)…
Franciaország létrehozta a mesterséges intelligencia felügyeletével foglalkozó állami intézetet, amelynek feladata az új technológiában rejlő lehetséges kockázatok előrejelzése – jelentette be a kormány. Bár az…
A Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) szeretne ismét köztestületi szintre emelkedni és működéséhez magasabb szintű támogatáshoz jutni. A törekvés döntéshozók felé közvetítését Móring József Attila (KDNP)…
Megjelent és a felvi.hu oldalon már el is érhető a friss információkkal kibővült Felsőoktatási felvételi tájékoztató, amelyben – az általános felvételi eljárás rendjének megfelelően –…
A kormány legfontosabb célja most, hogy a gazdaság erősödésével szélesedjen és erősödjön a középosztály; ez egy reális cél, mert túl vagyunk a nehezén – mondta…
Megnyitott a bulinegyed rendőrsége, ami a környéken élők és a Budapestre látogató turisták biztonságát egyaránt szolgálja – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a…
Mi továbbra is megvédjük a magyar családokat! – írta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán pénteken. „A családpolitika nem egyenlő…
Egyre népszerűbb a munkáshitel: a bevezetése óta eltelt csaknem egy hónap alatt több mint kétezren igényelték, több száz esetben már folyósították is a kölcsönt –…
Sokan cinikusak voltak 2010-ben, amikor a kormány egymillió új munkahelyeket ígért, de sikerült ezt a cinizmust áttörni, és sikerült elérni az egymillió új munkahelyt, mondta…