Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák – közölte honlapján az Oktatási Hivatal. A beszámoló szerint november 9. és 13. között 92 helyszínen, több mint 10 500…
Gyermekeink védelme is téma lesz a nemzeti konzultációban – jelentette be a kormányszóvivő a közösségi oldalán megjelent videóbejegyzésben. Szentkirályi Alexandra közölte, a magyar gyermekvédelmi törvény…
Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban, tízmilliárd forint keretösszeggel – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár közölte, hogy a…
Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Mint ismert pénteken a Rómeó és Júlia…
Újabb segítséget és könnyítéseket kapnak a kistermelők, kihasználva az uniós lehetőségeket, kiemelten támogatják őket – mondta Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videójában. Hozzátette:…
Az idén is Magyarországra érkezik decemberben a finn Mikulás a Mikulásgyár meghívására, Joulupukki ezúttal több városba is ellátogat. Az Északi sarkkör közeléből érkező vendég idei…
Itt az egy számjegyű infláció, amihez az online árfigyelő is eredményesen járult hozzá – hangsúlyozza a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében. Emlékeztetnek:…
Leeshet az első hó ma éjjel hazánk legmagasabb pontjain. Az Időkép hójelentése szerint az éjjeli órákban a legmagasabb északi hegycsúcsainkon jelenhetnek meg nagy eséllyel az…
Még az év vége előtt megszülethet a megállapodás a ferihegyi repülőtérről – olvasható a Világgazdaság cikkében. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a magyar kormány üzlettársa a…
A nemzeti konzultációban a magyarok lehetőséget kapnak arra, hogy minden, Magyarországot érintő, politikailag vitás kérdésben kifejezzék álláspontjukat; így van ez az ukrán gabona ügyében is…