Vilovski Uros, a MOL Tatabánya KC játékosa volt ma a vendégünk!
Most pénteken III. Richárd show rockmusical lesz a komáromi Monostori erődben. Ennek részleteiről beszélt Vizeli Csaba, a Magyarock Dalszínház vezetője a Forrás Caféban.
Az Irigy Hónaljmirigy csapatával is találkozhattok Érsekújváron, a Nagy Magyar Retro Party-n. A részletekről Papp Ferenc beszélt a Caféban.
Mire figyeljünk a Black Friday-hez kapcsolódó akcióknál? Hogyan próbálnak visszaélni ezzel az apropóval az internetes csalók? Ezekről beszélgettünk Solymos Ákos kibervédelmi szakértővel.
A Komáromi Rendőrkapitányság eljárást folytat Makula Ferenc József eltűnése kapcsán. A 17 éves fiú 2023. október 6-án engedély nélkül távozott a komáromi gyermekotthonból, és azóta…
Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban, tízmilliárd forint keretösszeggel – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár közölte, hogy a…
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a járművezetőket, hogy az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya november 22-én, szerdán helyszíni nyomozati cselekményeket hajt végre. Ennek során 9 óra…
Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Mint ismert pénteken a Rómeó és Júlia…
Komoly tervekkel építi karrierjét CHRISMO. Az oroszlányi származású DJ-producer „More than one night” című dalát is elhozta a Forrás Caféba.
A Nagy Magyar Retro Party-ból nem maradhat ki Csordás Tibi sem! Vele beszélgettünk a Caféban. Neked melyik a kedvenc Fiesta slágered?