A Magyar falu program elindulása óta mintegy 3200 utca újult meg falvakban és kistelepüléseken összesen több mint 73 milliárd forintból – mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos egy átadón. Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy a Magyar falu program egy „kifejezetten alulról építkező” kezdeményezés, ezért abban nagyon fontos a polgármesterek és munkatársaik segítsége, részvétele. Kifejtette, a községekben élők a településvezetőkön keresztül fogalmazzák meg igényeiket, és a kormány e javaslatok alapján rakja össze a programot. Gyopáros Alpár arra biztatta a magyar falvak polgármestereit, hogy éljenek a program adta lehetőségekkel. Közölte, a kormány tavasszal újra kiírja a falusi utcák és járdák felújítását célzó projektet.
Kép: kormany.hu