fbpx
Menü Bezárás

Kovács István szerint csak felfelé vezet a magyar boksz útja

Kovács István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szombaton megválasztott elnöke úgy látja, nagyon mélyen van jelenleg a magyar boksz, melynek innen csak felfelé vezet az útja, a cél elérését pedig szerinte az új elnökség és a jelenlegi közeg támogatásával sikerül majd teljesíteni. Kovács István úgy látja, hogy az eredményeket tekintve a 2024-es évet – és a 2023-at is – sikeresnek lehet nevezni, hiszen három magyar is szerepelt a párizsi olimpián, melyen – Hámori Luca és Kovács Richárd révén – két ötödik helyet szerezett a csapat, amire hosszú ideje nem volt példa. Mégis a korábbi sikerkorszakokkal, akár csak az 1990-es évekkel, vagy akár a 2000-es évekkel összehasonlítva mélyen van a magyar boksz, ahonnan szerinte csak felfelé vezet az út. Kovács Istvánt öt évre választották meg a MÖSZ első emberének és abban bízik, hogy gyorsan fog tudni haladni a problémák megoldásával és sikerre tudja vezetni a szövetséget.

Kép: m4sport.hu

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE