Középiskolások számára teszi élményszerűvé, innovatívvá és elérhetővé az irodalmat a Déryné Program KultUp alprogramja részeként megvalósult, szerdán a fővárosban bemutatott Dráma Mindenkinek! című, az irodalom- és drámaoktatás terén használható új digitális oktatási segédanyaga. Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára elmondta: Ez a program interaktív módon tudja közvetíteni az irodalmi örökségünket a gyerekek számára, a pedagógusoknak pedig olyan lehetőséget biztosít, melynek segítségével könnyebben tudnak egy-egy tananyagot, vagy nagy irodalmi klasszikust feldolgozni a gyerekekkel – hangsúlyozta Novák Irén. Kiemelte: a programot először Magyarországon vezetik be, azonban az oktatási segédanyag a tervek szerint a jövőben a külhoni középiskolás magyar gyerekek és tanárok számára is hozzáférhetővé fog válni.
kép: mti.hu