fbpx
Menü Bezárás

Szijjártó Péter: Libanon a közel-keleti stabilitás és a háborús eszkaláció elkerülésének kulcsországa

Libanon a közel-keleti stabilitás és a háborús eszkaláció elkerülésének kulcsszereplője, ezért az Európai Uniónak és a nemzetközi közösségnek is mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy az ország ne váljon a háború részesévé – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a libanoni kollégájával, Abdallah Bou Habibbal közösen tartott sajtóértekezletén közölte, hogy Európa súlyos biztonsági fenyegetésekkel néz szembe, ugyanis az ukrajnai háború mellett fennáll a közel-keleti válság továbbterjedésének kockázata is. „Pontosan tudjuk, hogy ha a Közel-Keleten a biztonsági válság átterjed még egy országra, akkor az nem fog megállni annak határainál, és könnyen egy regionális vagy a régión túlmutató háború alakulhat ki” – figyelmeztetett.  Ez pedig szavai szerint olyan tragikus biztonsági környezetet eredményezne Európa számára, amelynek során „gyakorlatilag minden ellenőrzés kicsúszna azok kezei közül, akik még valamennyire talán fogják a gyeplőket”.

Kép: szegedma.hu

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE