Vajda Bencét választotta meg a komáromi képviselő-testület harmadik alpolgármesternek a keddi testületi ülésen. Mint ismert, Turi Bálint korábbi alpolgármester lemondott tisztségéről, mivel szeptembertől a Brigetio…
Szófiában rendezik meg csütörtökön a Bulgária-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt – erről számolt be kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja. A mérkőzésre zárt kapuk mögött,…
Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák – közölte honlapján az Oktatási Hivatal. A beszámoló szerint november 9. és 13. között 92 helyszínen, több mint 10 500…
Az Irigy Hónaljmirigy csapatával is találkozhattok Érsekújváron, a Nagy Magyar Retro Party-n. A részletekről Papp Ferenc beszélt a Caféban.
Mire figyeljünk a Black Friday-hez kapcsolódó akcióknál? Hogyan próbálnak visszaélni ezzel az apropóval az internetes csalók? Ezekről beszélgettünk Solymos Ákos kibervédelmi szakértővel.
Gyermekeink védelme is téma lesz a nemzeti konzultációban – jelentette be a kormányszóvivő a közösségi oldalán megjelent videóbejegyzésben. Szentkirályi Alexandra közölte, a magyar gyermekvédelmi törvény…
Hetvenötödik születésnapját ünnepli kedden III. Károly király, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának uralkodója. Károly Fülöp Artúr György, II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg elsőszülött fia, 1948.…
Továbbra is támogatja a Kormány Tatabányát, hogy a megemelkedett rezsiköltségek mellett is nyitva maradhasson az uszoda – jelentette be közösségi oldalán Bencsik János, a tatai…