A Komáromi Rendőrkapitányság eljárást folytat Makula Ferenc József eltűnése kapcsán. A 17 éves fiú 2023. október 6-án engedély nélkül távozott a komáromi gyermekotthonból, és azóta…
Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban, tízmilliárd forint keretösszeggel – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár közölte, hogy a…
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a járművezetőket, hogy az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya november 22-én, szerdán helyszíni nyomozati cselekményeket hajt végre. Ennek során 9 óra…
Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Mint ismert pénteken a Rómeó és Júlia…
Komoly tervekkel építi karrierjét CHRISMO. Az oroszlányi származású DJ-producer „More than one night” című dalát is elhozta a Forrás Caféba.
A Nagy Magyar Retro Party-ból nem maradhat ki Csordás Tibi sem! Vele beszélgettünk a Caféban. Neked melyik a kedvenc Fiesta slágered?
A milánói FICTS Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon a zsűri “Mention d’Honneur 2023” különdíját érdemelte ki a jelenlegi legidősebb élő olimpiai bajnokról, a 102 éves Keleti Ágnesről…
Magyarország ellenzi a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez vasárnap eljuttatott videónyilatkozatában. Hollik István közölte, az Európai Bizottság azt…
Újabb segítséget és könnyítéseket kapnak a kistermelők, kihasználva az uniós lehetőségeket, kiemelten támogatják őket – mondta Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videójában. Hozzátette:…