Akkor lesz képviselete a felvidéki magyarságnak, ha a Szövetség nevű párt bejut a pozsonyi parlamentbe – így fogalmazott Csáky Pál, Szlovákia egykori miniszterelnök-helyettese a jövő heti parlamenti választásokkal kapcsolatban a hirado.hu-nak.
Csáky Pál szerint a választás tétje, hogy a gazdasági, pénzügyi és morális káoszt fel lehet-e számolni, magyar szemszögből pedig az, hogy lesz-e egyáltalán a felvidéki magyarságnak képviselete a pozsonyi törvényhozás házában.
Szavai szerint soha sem volt még annyira durva választási kampány Szlovákiában, mint jelenleg. Felelevenítette a közhangulat állapotát tükröző híreket is, miszerint a volt miniszterelnök mellbe rúgta az egykori belügyminisztert, aki ököllel próbált ezért revansot venni.
Kifejtette, hogy a magyarok szavazataiért legalább négy csoport vetekszik. A Szövetség nevű politikai erő a legesélyesebb, azonban néhány hónappal a választások előtt a Bugár Béla nevével fémjelzett Most-Híd nevű párt számos vezetője kilépett és átment a volt miniszterelnök Mikulás Dzurinda pártjához, melynek a népszerűsége nagyjából egy százalék, de meggyengítették a Szövetséget, amely most 4-5 százalék környékén áll a közvélemény-kutatások szerint.
A volt mezőgazdasági miniszter, Simon Zsolt által alapított Magyar Fórum népszerűsége csak fél százalék körül mozog, de ez a formáció is magyar szavazatokat fog elvinni, csak úgy, mint a szlovák pártok. A 2020-as választásokon a felvidéki magyar szavazók közel fele otthonmaradt. Csáky Pál szerint van magyar esély, de ehhez kell menni szavazni.
(Híradó)