Társadalmi egyeztetésre bocsátják a 35 milliárd forint keretösszegű Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című pályázatot – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter a közösséig-oldalára…
A békéhez erő kell – jelentette ki a miniszterelnök Zalaegerszegen a Rheinmetall Hungary gyár ünnepélyes átadásán pénteken. Orbán Viktor azt mondta, a kormány nem adta…
Az indulás óta átlagosan 7 százalékkal mérséklődött az árfigyelőben szereplő élelmiszerek ára – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Mint ismert, a Gazdasági Versenyhivatal július 1-jén indította…
Szent István napja, az állami ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence hangsúlyozta: azoknak a munkáját ismerik el, akik erőn felül…
Bencsik János, a tatai medence országgyűlési képviselője a közösségi oldalán számolt be a hírről. Közlése szerint ő maga kérte a városvezetést, hogy szorítsanak fedezetet a…
Közepesnél gyengébb lesz az idei szilvatermés, a gazdálkodók mintegy 40-50 ezer tonnát takaríthatnak be a gyümölcsből – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és…
Többletjáratokkal készül vasárnapra a MÁV-START, a Szent István-napi rendezvények miatt. Mivel idén augusztus 20-a vasárnapra esik, munkanap-áthelyezés nem lesz, így a vonatközlekedési rend sem változik,…