Ígéretesnek tűnik a szénhidrogén kutatás a Dány koncessziós területhez tartozó Üllő térségében – hangsúlyozta Homonnay Ádám, a Mol Magyarország kutatás-termelés igazgatója hétfőn az üllői 3D…
Kecskemét és Békéscsaba mintegy 40 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest – erről a két város polgármestere Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában…
Az idei kétlépcsős bérfejlesztés után további emelésben részesülhetnek a szakképzésben oktatók; a most megjelent, pedagógusokat érintő törvényjavaslat garanciát jelenthet a dolgozók számára a következő évek…
Elfogtak egy 30 éves vecsési nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy internetes csalásokkal legalább ötven embert átvert, köztük a saját nagyanyját is – tudatta a Bács-Kiskun…
Hét órát töltött a nyílt vízen egy férfi Ausztráliában, miután egy erős hullám lelökte a csónakjáról. A hatóságok a parti őrség és a vízimentők segítségével…
A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága március 7. és 8. között a virág-, ajándék-, ékszer- és édességkereskedőket ellenőrzik. Vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az…