fbpx
Menü Bezárás

Újabb két magyar mentőcsapat ért Törökországba

Újabb két magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba, így számuk már hétre nőtt, a helyszínen lévő alakulatok eddig 21 embert mentettek ki élve a romok alól, közöttük öt gyereket – jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról számolt be a győri repülőtérről bejelentkezve, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és az Életjel Mentőcsoport munkatársai mellett mostanra a Református Szeretetszolgálat, illetve a Katolikus Karitász felkérésére és támogatásával a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet szakemberei is a helyszínen vannak. A hét magyar mentőcsapat összlétszáma immár 156 fő, a munkájukat 28 kutya segíti. Jó hírnek nevezte, hogy a magyar alakulatok már 21 túlélőt, közöttük öt gyereket kimentettek a romok alól, és reményét fejezte ki, hogy további túlélőket is találni fognak.

Kép: 888.hu

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE