A gyermeki jogokat érintő jövőbeli visszásságok megelőzéséért hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa. Kozma Ákos közleményében azt írta,…
Ferenc pápa április 28. és április 30. között Magyarországra látogat – jelentette be hétfő délben a Vatikán. Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én járt Budapesten, amikor…
Két, Thaiföldön járt embernél igazoltak trópusi szúnyogcsípéssel terjedő Zika-vírus-fertőzést – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A Zika-vírus általában influenzaszerű tüneteket okoz, a trópusokon szúnyogcsípéssel terjed,…
Magyarország tíz tonnányi segélyszállítmányt küldött Törökországba a földrengés utáni nehéz helyzet kezelése érdekében, a csomag elsősorban olyan eszközöket tartalmaz, amelyek segítenek az emberek ideiglenes elhelyezésében…
Likerecz Attila lett a Tatabányai Sport Club súlyemelőinek új vezetőedzője. Az egykori magyar bajnok Oroszlányból tette át székhelyét, tanítványaival együtt a Bányászhoz. Ennek kapcsán látogatott…
Embercsempész bandát számoltak fel Görögországban, a bűnszervezet két vezető tagját pedig őrizetbe vették. A bűnözők az utóbbi hónapokban legalább 73 embert juttattak be az európai…
Elektronikai hulladékokat gyűjtenek Dunaalmáson. 2023. március 27-én és 28-án gyűjtik az elektronikai hulladékokat Dunaalmáson, a Polgármesteri Hivatal hátsó udvarán mindkét napon délelőtt 10:00 és este…
Több mint fél mázsa, legalább 143 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök, amikor rajtaütöttek egy szegedi drogbandán – közölte a rendőrség hétfőn a…