fbpx
Menü Bezárás

Szakszerű, jogszerű volt a rendőri intézkedés

Szakszerű, jogszerű volt a lőfegyverhasználat és az egyéb kényszerítő intézkedések alkalmazása a rendőrök részéről a múlt csütörtöki, újbudai rendőrgyilkosság helyszínén, és azok megfeleltek az arányosság követelményeinek is – közölte ma a parancsnoki vizsgálat megállapításait ismertetve az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Gál Kristóf beszámolója szerint az esetnél eljáró rendőrök minden szükséges szakmai kiképzéssel, ismerettel és eszközzel rendelkeztek. Az alezredes hangsúlyozta: a vizsgálat azt is megállapította, hogy a rendőrség által akkor ismert körülmények alapján a helyszínre kiküldött járőrök száma elegendő volt. Mint ismert, csütörtök este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, ezután a támadót elfogták. Az egyik rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt.

Kép: MTI

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE