A közösségért végzett munka egyre népszerűbb Magyarországon, minden harmadik magyar önkéntesekedett már, ezzel pedig európai viszonylatban élen jár az ország – mondta a Kulturális és…
Mindkét fél sokat profitál Magyarország és Szlovákia együttműködéséből – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pozsonyban. A tárcavezető szlovák kollégájával közös sajtótájékoztatóján kiemelte,…
Tudtátok, mi a köze a karaténak Okinawa szigetéhez? A sportág múltjáról és a helyi aktualitásokról, pl. a december 10-i Mikulás Kupáról is mesélt a Forrás…
Bár még csak most indult, de már 44 ezren kitöltötték az oktatási kérdésekről indított szülői konzultációt – közölte a Belügyminisztérium. Hozzátették: eddig 344 ezer szülőnek…
A magyarok 53 százaléka az idén kevesebbet költ majd ajándékokra karácsony előtt, mint szeretne – derül ki egy reprezentatív felmérésből, amelynek eredményeit hétfőn juttatták el…
Mesteravatót tartott pénteken Esztergomban a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Szent Adalbert Központban rendezett ünnepségen. 10 szakma képviselőjeként 84 mester vette át oklevelét a…
Idén Budapesten az V. kerületben, a Szolidaritás parkjában nyitotta meg kapuit az ország egyik legnagyobb karitatív akciója, a Mikulásgyár, ahol december 22-ig várják az ajándékokat-…
Idén Budapesten az V. kerületben, a Szolidaritás parkjában nyitotta meg kapuit az ország egyik legnagyobb karitatív akciója, a Mikulásgyár, ahol december 22-ig várják az ajándékokat-…
Az izraeli hadsereg egységei megöltek egy palesztint egy összecsapásban, és elfogták az Iszlám Dzsihád terrorszervezet vezetőjének fiát egy másik, szintén Ciszjordániában végrehajtott éjjeli razzián –…