Tavaly több mint félmillió hektárnyi terület, mintegy 5500 négyzetkilométer vált lángok martalékává, s a leégett területek közül legkevesebb százezer hektár tartozott a fokozottan védett Natura 2000 védettség program alá – közölte az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja a 2021-ben pusztító erdőtüzekről szóló éves jelentésében. Az uniós bizottság közleménye szerint a tavalyi év 2017 után a második legrosszabb volt az EU területén leégett területek tekintetében azóta, hogy az Európai Unió 2006-ban ilyen típusú feljegyzéseket kezdett készíteni. Kiemelték azt is, hogy öt évvel ezelőtt több mint kétszer annyi terület égett le az Európai Unióban, mint tavaly.
Kép: profitline.hu