Az idén 200 cég érdemelte ki a Szerethető Munkahely díjat a Magyarországon az idén hatodik alkalommal rendezett versenyen, amelyben több mint 1700 cég vett részt – közölte a verseny szervezője szerdán az MTI-vel. A részt vevő cégek 50,4 százaléka kisvállalat és túlnyomó részük a szoftverfejlesztésben tevékenykedik. Idén is azokat a cégeket díjazták, ahol a közönségszavazatok vagy a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobb dolgozni. A tavalyi 68 ezer szavazathoz képest idén még aktívabbak voltak a munkavállalók: több mint 72 ezer szavazat oszlott meg a nevező cégek között a közönségszavazásnál.
Kép: profitline.hu