Mintegy 7,2 milliárd Ft-os fejlesztésre nyílik lehetőség a megye 43 településén a megyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban született új Irányító…
A Magyar falu program elmúlt három évének hatására megindult a kistelepülések lélekszámának emelkedése – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár azt mondta:…
A következő évben 290 milliárddal fogják támogatni a költségvetésből a Széchenyi Kártya Programot, amelyet az idén 130 milliárd forinttal támogattak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök…
Egy a napokban elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől mintegy 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. Fülöp Attila…
Kilenc hét állt rendelkezésre és tegnap lejárt a határidő. A kérdőívet idén először online is ki lehetett tölteni, ezután indultak útnak a számlálóbiztosok, az utolsó héten…
A Vecsés-2 nevű olajkút a cég harmadik legnagyobb hozamú magyarországi kútja. A termelés napi hatszáz hordó mennyiséggel indult, amit a későbbiekben ezer hordónyira fognak felemelni.…
Januártól újabb nyugdíjemelés várható – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalán. A pénzügyminiszter a Gazdasági Kabinet tárgyalását követően közölte, hogy miután novemberben nyugdíjprémiumot és…