A leggyakoribb egészségkárosító tényező még mindig az elhízás, ezt állapították meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ “Helybe visszük a szűrővizsgálatot” négyéves eredményei – hangzott el a…
Az idén 200 cég érdemelte ki a Szerethető Munkahely díjat a Magyarországon az idén hatodik alkalommal rendezett versenyen, amelyben több mint 1700 cég vett részt…
A kormány költségvetési politikája sikeresen járult hozzá a gazdaság újraindításához – jelentette ki az Állami Számvevőszék elnöke szerdán az Országgyűlésben a tavalyi év zárszámadásáról szóló…
A kihívások ellenére a folyamatos import és a 86 százalékos tárolói készlet biztosítja az idei télen a fűtéshez szükséges gázt, ugyanakkor már a következő fűtési…
2022. november 26-án ismét Vadlúd Sokadalom Tatán, immáron a huszonkettedik. A vizek városában megtartott eseményre ebben az évben is érdemes lesz kicsiknek és nagyoknak is…
A Vörösmarty téren és a Szent István Bazilikánál tartott eseményt is ajánlotta a hírportál. A bazilika előtti vásár egyik kuriózumaként a homlokzatra vetített 3D-s fényműsorokat,…
A Vörösmarty téren és a Szent István Bazilikánál tartott eseményt is ajánlotta a hírportál. A bazilika előtti vásár egyik kuriózumaként a homlokzatra vetített 3D-s fényműsorokat,…
Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit, ahol a kesztölci Kara József Zoltánné nyert a diós bejglijével, a mákosból pedig egy szegedi alkotás lett a legjobb.…
Újabb útlezárásokra kell számítani a Bánhida – Sárberek városrészeket összekötő útfejlesztés miatt Tatabányán. November 26-án (szombaton) 09:00-15:00 óra között a sárberki gyűjtőutat a Köztársaság úti…