Önálló energiaügyi minisztérium létrehozásáról döntött a kormány – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn. Gulyás Gergely az új minisztérium létrehozását azzal indokolta: a…
Kistelepülések boltjai támogatására 8 milliárd forint keretösszeggel pályázat indul néhány héten belül a Magyar falu program keretében – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos…
Az adventi időszakhoz köthető üreges csokoládé Mikulás-figura népszerűsége évről évre töretlen a vásárlók körében, ebből a termékből évente közel 8 millió darabot értékesítenek a magyarországi…
A Központi Statisztikai Hivatal hétfőtől december 15-ig hajtja végre éven belüli második, rendszeresen ismétlődő mezőgazdasági összeírását – jelentette be a hivatal. Az adatszolgáltatás elsősorban a…
Életének 63. évében elhunyt Kovács István, a Tatai Televízió rendező-operatőre, aki 30 éven át, szinte az alapítástól kezdve volt meghatározó szakembere a szerkesztőségnek – olvasható…
A szombati sprintverseny után a vasárnapi futamot is George Russell nyerte meg a Forma-1-es Brazil Nagydíjon. A 24 éves pilóta ezzel egy napon belül megszerezte…
A török hatóságok őrizetbe vették a hat halálos áldozatot követelő vasárnapi isztambuli robbantás fő elkövetőjét, aki a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezethez köthető – közölte hétfő…