Az ötven legkeresettebb magyar bűnöző egyikét fogták el az Egyesült Királyságban – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police. hun. A 31 éves…
A kormány 2023. június 30-ig meghosszabbította a 2022 januárjában bevezetett kamatstopot, valamint arról is döntött, hogy kiterjeszti annak hatályát. Ennek értelmében a kamatstop már a…
Sportpályával gazdagodott az észak-komáromi Jókai Mór Iskola, amelyet az utóbbi években csaknem egymillió euróból fejlesztettek.-olvasható az intézmény közösségi oldalán. Mátyás Katalin iskolaigazgató elmondta, hogy az…
A vártnál is jóval többen hagyták a népszámlálási kérdőív online kitöltését az utolsó napokra, a nagy érdeklődésre tekintettel szerda 10 óráig meghosszabbítják a népszámlálás online…
Kun Anna, az OMS Tata párbajtőrözője bronzérmet szerzett szombaton a horvátországi Splitben rendezett szatellit-versenyen. A felnőtt szezon első nemzetközi válogató versenyén erős és népes mezőny…
A háború áldozatává vált katonalovakról emlékeztek meg vasárnap délelőtt a hagyományőrzők Komáromban. 2017 óta a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár szervezi meg az évenkénti koszorúzást, de…
Kolonics Péterné, Csolnok polgármestere a település közösségi oldalán kérte meg a csolnoki lakosokat, hogy fogjanak össze és támogassák a faluban élő beteg kisfiú speciális mellényének…
A magyar férfi kézilabda-válogatott 41-24-re nyert Georgia vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában, vasárnap Tbilisziben. A MOL Tatabánya válogatott játékosai közül Székely Márton négy védést…
Több mint 240 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár a nyugdíjasoknak novemberben. Mintegy másfélmillióan, akik bankszámlára kérték az utalást, már november 11-én hozzájutnak járandóságukhoz –…
Franciaország kétezer ukrán katonának tart továbbképzést – jelentette be a francia védelmi miniszter. Az ukrán katonák Franciaországban a francia egységekben fognak több hetet eltölteni. A…