A brüsszeli szankciók okozta energiaválság ellenére Magyarország készen áll a téli fűtési időszakra, a magyar gazdaság és a családok működtetéséhez szükséges energiahordozók biztosítottak – hangsúlyozta Steiner…
Idén ősszel akár harminc-negyven százalékkal is többe kerülhetnek a nyelvtanfolyamok – közölte nemrégiben Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. Több tényező is befolyásolja a…
A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából véradást szerveztek a tatabányai tűzoltóságon, amelyen csaknem hatvanan nyújtották karjukat. Az igazgatóság illetve a tűzoltóparancsnokság állományán kívül a rendőrség,…
Horváth Csongor lett a Diákönkormányzatok Városi Szövetségének elnöke Komáromban. A Jókai Mór Gimnázium tanulója mellé alelnököket is választottak: Torday Tamás és Argai Amarilla személyében. Terveik között szerepel, hogy…
A Tűzifaprogram iránt hatalmas az érdeklődés, amely egyes térségekben akár a korábbi évek igényeinek többszörösét jelenti, ezért növelték a termelési kapacitást, valamint átcsoportosítanak az állami…
Egy uszodatervezéssel, kivitelezéssel és vízkezeléssel foglalkozó tatabányai cég több mint 300 millió forintos beruházással olyan új gyógyvízkezelési technológiát fejleszt, mellyel a gyógyhatás megőrzése mellett tisztítható…
Meghalt 72 éves korában a Harry Potter-filmek jóságos óriását, Hagridot alakító Robbie Coltraine skót színész. Első filmszerepét 1979-ben kapta, ezután filmekben és tévésorozatokban tűnt fel…