Az év első kilenc hónapjában 5592 lakástűzben 443-an sérültek meg és 58 ember vesztette életét – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a fűtési szezon indulása…
Október 25-én a Nap bő harmadát kitakaró részleges napfogyatkozás figyelhető meg Magyarországról, A mintegy két órán át tartó jelenséget szabad szemmel és távcsővel is meg…
Az ukrán gabona afrikai és közel-keleti piacainak eléréséért, az export érdekében újranyitott tengeri folyosó biztosítása mellett, az Európába irányuló szárazföldi útvonalak fenntartása, azok bővítése is…
Tavaly minden hatodik, idén már csak minden hetedik balatoni vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai. Az adóhivatal közleménye szerint nyáron a…
A gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós, Carolyn R. Bertozzi amerikai, Morten Meldal dán és K. Barry Sharpless amerikai vegyész kapja az idei kémiai…
2024-től uniós szinten egységes lesz a mobiltelefonok, a táblagépek és például a kamerák töltő-portja. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden ilyen berendezésnek úgynevezett USB-C…
Jelenleg még a nyári ludak vannak többségben, de ahogy telnek a napok, úgy veszik majd át a lilikek a vezető szerepet. Nagyobb számban novemberben érkeznek…
Ma reggel 84 cm vastagon állt a hó a csúcson, amely a legmagasabb érték, amit eddig mértek október első felében, írja a sielok.hu. Már október első…