Savkat Mirzijojevet, az Üzbég Köztársaság elnökét fogadta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Budapesten, a Sándor-palotában. A két elnök megállapodott abban, hogy a béke és a…
Úttörő kvantumfizikai kutatásaiért Alain Aspect francia, John F. Clauser amerikai és Anton Zeilinger osztrák fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia…
Az aszályos nyár után a kilencedik legcsapadékosabb szeptember volt az idei 1901 óta – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a közösségi-oldalán. Az ősz első hónapja…
Már több mint félmillió háztartásban töltötték ki az interneten az október elsején indult népszámlálás kérdőívét – közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Tájékoztatásuk szerint hétfő…
Hernádi Ádám a napokban számolt be róla a közösségi oldalán, hogy a fiatalok, akiket egyébként a közterület felügyelet tetten ért a Prímás szigeten, óriási kárt…
Egészségfejlesztési programot indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, hogy a legszegényebb településeken élő családoknak is elérhetővé tegyék az egészségügyi ellátásokat. Helyi egészségügyi pontokon szervezik a betegek…
A kormány döntése alapján 2022 szeptemberétől mintegy egynegyedével nőtt az illetményük, amelyet október első napjaiban kapott kézhez a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és tényleges szolgálatát…