fbpx
Menü Bezárás

Egészség ezreknek, milliók az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézetnek!

Szeptember 17-én az oroszlányi Szent Borbála térre látogat a Richter Egészségváros. A magyar gyógyszergyártó vállalat egészségmegőrzést támogató programsorozata lehetőséget biztosít arra, hogy ingyen, előzetes időpont egyeztetése nélkül vegyenek részt a lakosok egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon. Az eseményen részt vevők ugyanakkor nemcsak önmagukért tehetnek, de az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézetet is támogathatják. Minden szűrésért, tanácsadásért, élőben vagy online meghallgatott előadásért 300 forint értékű adományponttal bővül a Richter által felajánlott 3.500.000 forintos alapadomány. Így a lakosság aktivitásán múlik, sikerül-e elérni a nap végén a kitűzött adománycélt: a betegbehívó rendszer kiépítését.

A rendezvény az Egészségsétával kezdődik: 9 órakor az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézettől az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar kíséretében érkeznek a részvevők az esemény helyszínére. Fontos információ, hogy a napindító sétával dupla, azaz 600 forint értékű adománypont gyűjthető.

A Szent Borbála téren közel 30 szűrésen és tanácsadáson vehetnek részt a rendezvényre látogatók. Többek között lesz prosztataszűrés (PSA), csontritkulásszűrés- és csontsűrűségmérés, bőr- és körömgombaszűrés, koleszterinszint- és vérnyomásmérés, érszűkület-vizsgálat, BMI-, testzsír-. magasság-, testsúlymérés, neuropátiaszűrés cukorbetegeknek, szemészeti vizsgálat, valamint patikai, memóriazavar-, dietetikai, asztma, nőgyógyászati, allergológiai és addiktológiai tanácsadás is.

A Richter minden aktivitást 1-1 virtuális adományponttal jutalmaz, melyek értéke 300 forint. Így a lakosok nemcsak magukért, de a közösségért is tesznek.

A szűréseken és tanácsadásokon kívül családi programokkal is várják az érdeklődőket: a 9:45-kor kezdődő Katus Attila torna mellett számos táncelőadást láthatnak a helyszínre látogatók, 14:00 órakor pedig Szabó Ádám lép a színpadra.

A Richter a Nőkért sátorban egész nap életmód-előadások zajlanak Szily Nóra, Jaksity Kata, Béres Alexandra és Molnár Andi jóvoltából, míg a legkisebbeknek gyermeksarok, interaktív élményszoba látogatás, virtuális gyárlátogatás és bábszínház előadások nyújtanak szórakozást.

Az ingyenes szűrésekre, tanácsadásokra nem szükséges előzetesen regisztrálni, és kortól függetlenül bárki részt vehet rajtuk.

A személyes jelenlét mellet online is lehetőség van az adományalap gyarapítására, ugyanis a Richter Egészségváros Facebook-oldalán több előadást online is közvetítenek. A bejegyzésekhez fűzött aktivitások szintén adománypontokat érnek – minden kedvelés, hozzászólás és megosztás 300 forintot jelent az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézetnek.

További információ és a részletes program a www.egeszsegvaros.hu weboldalon, valamint a Richter Egészségváros Facebook-oldalon érhető el.

Forrás, és kép: Richter Gedeon Nyrt.

Kapcsolódó cikkek